I. Generáció: 2.rész

Kang Chi

Ez a Gon fiú elég furcsán viselkedik, főleg, ha Damról kérdezősködik valaki. Lehet, hogy csak azért, mert ez a munkája, de nekem ez már gyanús. Rögtön követtük őket, miután kimentek a sátorból és így meg is ismertük a sátrunkat. Csak összesen négyen voltunk a sátorban, ami furcsa, révén, hogy minden sátorban minimum tízen vannak.

-Miért csak ennyien vagyunk?-kérdeztem.

-Mert mondjuk ő a nagy Dam l...fia?!-mormogta Gon, mire Dam megölelte és mosolyogni kezdett.-Jut eszembe...

-Mi van Min Jun?-kérdezte Dam, mire Gon csak elmosolyodott és megsimogatta a fejét.

-Dam, sétálj egyet, mielőtt elmész aludni.-mondta Gon, mire Dam elengedte és mosolyogva ugrálni kezdett.

-Tényleg? Tényleg? Tényleg? Mehetek? Én? Egyedül?-ugrándozott Dam.

-Öt percet sétálhatsz és nem mehetsz túl messzire.-ismertette a szabályokat Gon, mire Dam bólintott és elszaladt.

-Szóval, mit akartál Gon?-kérdezte Jin Hyuk.

-Csak ismertetem a szabályokat veletek, amit be kell tartanotok Dam miatt.-mondta rezzenéstelen arccal és elutasítást nem tűrő hangnemben.-Nem ihattok alkoholt, nem hozhattok ide nőket, nem mehettek Dam közelébe, vagyis tilos hozzá érnetek és ha Dam lemegy fürdeni akkor ti itt maradtok és még a közelbe sem jösztök, ha mégis akkor tudni fogok róla és megöllek titeket. Ja és továbbá ne kérdezzétek a családjáról, valamint, ha nem muszáj ne szóljatok hozzá.

-És ez Dam érdekeit szolgálja?-kérdeztem.

-Igen, mert vele csak én beszélhetek, ő csak az enyém.-jelentette ki Gon.

-Szerintem te megőrültél.-mondta Jin Hyuk.

-Itt vagyok!-mosolygott Dam, mire én átkaroltam a nyakát, de földhöz kent.-Bocsi, nem akartam!

-Auuu!-feküdtem a földön, majd Dam felsegített.-Nem baj, de miért csináltad?

-Min Jun azt mondta, hogy csak benne bízzak és csak az érhet hozzám, akiben bízok.-mosolygott, majd Jin Hyukra és rám nézett.-Min Jun akkor velem akarsz aludni?

-Már épp mondani akartam.-mosolygott Min Jun, de a tekintete, ahogy arra a kölyökre nézett nagyon nem tetszett.-Akkor tiétek az az oldal, a miénk meg ez.

-Jó éjszakát fiúk!-mosolygott Dam, de mielőtt válaszolhattunk volna Gon elkapta a csuklóját és arrébb rántotta.

-Mit mondtam neked Dam?-nézett szigorúan rá.

-De Min Jun, most már ők is velünk laknak és akkor együtt küldenek küldetésre is minket. Úgy is meg kell, majd bíznom bennük, hogy együtt tudjunk dolgozni.-hajtotta le a fejét Dam.-Bocsánat, sajnálom, ne haragudj...

-És mit kell még mondanod nekem ilyenkor?-kérdezte Gon.

-Te vagy a legjobb és nagyon szeretlek téged!-mondta Dam, mire Gon egy vigyort villantott és megsimogatta Dam fejét.

Másnap reggel a Parancsnokúr hivatott minket, de Damnak hamarabb kellett mennie, ami Gonnak nagyon nem tetszett, de valamiért nekem sem, így mindenki hamarabb ment és hallgatózott Gon a sátornál, majd behívtak minket is.

-Ma közös küldetésen vesztek részt. Mindenkit arra kérek, hogy vigyázzon magára és társaira, de Damra főleg.-mosolygott a Parancsnokúr.

-*Ahjussi!-szólalt meg Dam.
-Jó, jó tudom Dam, hogy megtudod védeni magad!-mosolygott a Parancsnokúr, pedig nem az a mosolygós fajta.-Dam és, ha kérhetlek szólíts Namnak vagy Min Jaenek, rendben?
-Igen is ahjussi, vagyis Nam!-tisztelgett Dam mosolyogva.
-Szóval az a küldetés, hogy osonjatok be az ellenség területére és iktassatok ki pár ember, na meg kémkedjetek egy kicsit. Rendben?-kérdezte a Parancsnokúr.
Amikor már bejutott Gon és Jin Hyuk épp ment volna befelé Dam is, de jött valaki, így gyorsan cselekednem kellett.

-Dam, csak én vagyok Kang Chi, szóval nyugodj meg!-suttogtam, mire megállt és csöndben maradt. De mikor elmentek az őrök, meg is szabadult tőlem.

-Kang Chi, nem meg mondtam, hogy ne fogdosd Damot?!-kérdezte idegesen Gon.

-Nyugi anyuci, nem haltam bele...-forgatta a szemeit Dam.

-Szóval megint szemtelenkedsz?-háborodott fel Gon, mire Dam csak kikerülte és arrébb ment. Gon ekkor mérgesen fordult felém.-Na ezért nem szabad hozzá érnetek, akkor lesz ilyen szemtelen velem, ha valaki hozzáér. Gratulálok Kang Chi, most veled lesz kedves...

-Mi?-értetlenkedtem.

-Csak szólj neki!-rántotta meg a vállát Gon.

-Hé, Dam!-kiáltottam utána, mire ő mosolyogva szaladt hozzám.

-Igen Kang Chi?-mosolygott nagyon aranyosan.

-Semmi, csak ne menj elől nehogy valami bajod legyen.-mosolyogtam rá.

-Igenis *Hyung!-mosolygott Dam.

-Mi lenne, ha történne valami a *Dongsaengunkkal?-kérdezte nevetve Jin Hyuk.

-Köszönöm Hyung az aggódást!-mosolygott Dam, mosolyogva igazán aranyos... na várjunk csak, ő egy fiú! Ezt nem felejthetem ő egy FIÚ!

-Na menjünk!-szólalt meg Gon, mire mindenki elindult...

Már visszafelé mentünk, mikor elkezdtek minket üldözni. Gon és Jin Hyuk nagyon gyorsan futottak, ahogy én is, de Dam nagyon lemaradt így bevártam őt. Mikor mellém ért gyorsan elkaptam a derekát. Nagyot rántottam rajta, így elestünk és valahogy Dam alám került.

-Közelről egész szép vagy!-jelentettem ki mosolyogva.

-Köszönöm, azt hiszem...-mondta Dam. Mikor elmentek a katonák Dam most nem mozdult meg.

Esküszöm, hogy akkor és ott, ha lány lett volna elcsattant volna egy csók, de mivel ő egy fiú, így ez nem lehetséges. Gon és Jin Hyuk nagyon előre rohantak, így mi is siettünk. A tábornál értük őket csak utol és amikor megláttak minket nagyon megnyugodtak, de Gon nyugodt lett és egyben ideges is. Én még idegesíteni szerettem volna egy kicsit, így magamhoz öleltem Damot.

Yeon Hee

Egy szobában ébredtem, mellettem egy *Ajumma és pár *Unnie volt. Amikor kinyitottam a szemem mosolyogtak rám, mire én hirtelen felültem. Akkor jutott eszembe, hogy hova is kerültem, így felálltam és elindultam, de az Ajumma elkapta a kezem.

-Hová mész?-kérdezte az Ajumma.

-Megmondtam, hogy én nem jövök be ebbe a házba, szóval vissza a fához!-kiabáltam, majd kirontottam az ajtón. Visszamentem a fához és szóltam egy szolgának, hogy kössön ki. Ő a Főgiseng parancsára teljesítette is ezt és minden Unnie csodálkozva nézte, hogy inkább vagyok kint a fánál, mint hogy *Giseng legyek.

Este egy lány jött oda hozzám és eloldozott, de ő nem egy Giseng volt.

-Szia! Én segíteni jöttem, csak gyere velem!-mondta mosolyogva és én követtem őt. Nagyon kedvesnek és megbízhatónak tűnt.

-Egyébként én Dam Yeon Hee vagyok és 19 éves. Neked mi a neved és hány éves vagy?-kérdeztem mosolyogva, amikor már az erdő sűrűjében jártunk.

-Én Park Sue Ji vagyok és a koromat, majd később megbeszéljük, de idősebb vagyok nálad, szóval nyugodtan, hívhatsz Unnienak. Én pedig hívlak  Dongsaengnek.-mondta mosolyogva Sue Ji.

Sue Ji

Ekkor vette kezdetét Yeon Hee és Jin Hyuk, Yeo Wool és Kang Chi szomorú és egyben örömteli története. Az én erdőmbe és ekkor kezdtem el belefolyni az emberek sorsába is. Szerintem nem tettem rosszul, hogy belefolytam a sorsukba és megváltoztattam azt, mivel, ha nem teszem ezt, talán sohasem ismerték volna meg az igazi szerelmet. Bár nem vagyok a rokonuk sem, mégis testvéremként szerettem őket. Mégsem kezdődött el még teljesen a történet, hisz még nem volt Holdtölte vagy lehet hogy már elkezdődött? Na nem is tudom már pontosan csak azt, hogy ők éltek és haltak, egymásért. Örülök, hogy a barátaimnak hívhattam őket.

*Ahjussi-idősebb férfi

*Hyung-így hívják a fiatalabb fiúk az idősebb fiúkat

*Dongsaeng-a maguknál fiatalabb személy

*Ajumma-idősebb hölgy

*Unnie-így hívják a fiatalabb lányok az idősebb lányokat

*Giseng-régi nyelven kurva

I. Generáció: 1. rész

Sue Ji

A barátaim története egy nagy háború alatt kezdődött, a két Dam lány édesapja is harcolt és elhunyt. A lányokat elakarták adni Gisengeknek, mivel édesapjuk a lázadó csapatoknál volt. A fiatalabbikat, Yeo Woolt az apja végrendelete szerint a szolgák fiúnak öltöztették, de Yeon Heevel kapcsolatban semmi nem volt a levélben. Édesapjuk táborát épp a végrendelet írásakor támadták meg, így a levél írása félbe szakadt. Ekkor én még nem nagyon foglalkoztam az emerekkel és egyedül éltem az erdőben. Egyszer amikor sétáltam az erdőben kiáltozásra lettem figyelmes.

-Akkor sem leszek Giseng, ha belehalok! Én nem vagyok hajlandó belépni oda!-kiabálta az akkor még számomra ismeretlen Yeon Hee.

-Mi mást tehetnél, amikor eladtak Gisengnek?! Az apád miatt történt ez szóval neki köszöntheted!-emelte fel a hangát a Főgiseng.

-Inkább itt meghalok, de nem megyek be!-kiáltotta el magát Yeon Hee.

-Rendben! Vetkőztessétek le és kössétek ki a fához!-mosolyodott el a Főgiseng és elvonult.-De addig nem kaphat enni és inni, míg én nem mondom!

-Igenis!-mondták egyszerre a szolgák, majd úgy cselekedtek, ahogy mondta a Főgiseng. Elég fiatal volt a lány, de nem tehetek érte semmit, ha minden igaz. Én az erdő őre, nem folyhatok bele az emberek sorsába...

Már 3 nap telt el, de még mindig a fához van kötözve étlen és szomjan. Nem egyszer szólhatott volna már, hogy be akar menni, de nem tette. Úgy tűnik, hogy tényleg nem akarja a dolgot. Egyszer csak elkezdett lefelé csúszni a fán épp segíteni akartam, bár nem tehetném, amikor az erdő nyugtalan lett, így gyorsan elindultam befelé, de semmi nyugtalanító sem volt, így visszamentem a megfigyelőhelyemhez, de a lány már nem volt ott.

Yeo Wool

Apám kérésére fiúnak lettem öltöztetve és csatlakoztam az ellenállók táborához is. Szegény Nővéremet egy Giseng házba vitték, de biztos vagyok benne, hogy megtudja védeni magát, hisz egy kis önvédelmet tanítottam neki. Én elég jó vagyok kard forgatásban és nyilazni is tudok, mivel nem vagyok az a tipikus lány gyermek. Sok probléma is volt velem, így most is egy hűséges szolgálóját az apámnak Gont mellém adták. Kiskorom óta mellettem volt, mert apám úgy rendelte el. A Nővéremre nem is vigyázott csak rám, de nem értem, hogy miért is.

-Dam!-hallottam meg Gon Min Jun hangját.

-Igen Gon?-kérdeztem mire csak elmosolyodott.

-Csak olyan jó, hogy te még mindig itt vagy!-mondta még mindig mosolyogva, majd megölelt.

-Gon, mit csinálsz?-pillantottam fel az arcára.

-Csak féltem, hogy téged is elvisznek.-mosolyodott el.-Nem aggódhat érted a legjobb barátod?

-De csak... kicsit érdekesen néz ez ki, hisz fiú vagyok.-pislogtam rá és ekkor le esett neki, majd elengedett.

-Bocsi Yeo Wool...-suttogta halkan Gon.

-Nem baj Gon.-mosolyogtam a legjobb barátomra és ekkor berontott két srác, majd rám néztek és méregettek.

-Ő lesz az.-jelentette ki az idősebbik, majd megakarta ragadni a karom, de Gon nem hagyta.

-Mit is akartok vele?-kérdezte Gon mérgesen. Mindig kicsit féltékeny, ha más fiúkkal lát, de biztos csak azért, mert azt hiszi, hogy lecserélném őt másik legjobb barátra.

-A parancsnok mondta, hogy vigyük oda Dam gyermekét, de úgy látom itt van a hátőrzője is.-mért végig undorral Gonon.

-Tudjátok egy 16 éveshez még kell is házőrző...-állt be elém Gon.-És mit is akar tőle?

-Nem tudjuk.-vont vállat az idősebb.

-Akkor jössz?-szólalt meg a fiatalabb és én felálltam, de Gon elkapta a csuklóm és visszarántott.

-Yeo Wool, kérlek ne menj! Érzem, hogy valami történni fog...-suttogta Gon, de én csak elmosolyodtam és megsimogattam az arcát.

-Nyugodj meg Min Jun, ha lesz is valami megvédem magam!-mondtam hangosan, mire ő csak elmosolyodott.

-De azért én is segítek.-jelentette ki, majd elengedte a kezem és elindultunk a parancsnok sátrához. Amikor beléptünk Min Jun megint védelmező testtartásban feszített mellettem.

-Nem meg mondtam, hogy a házőrző nem jöhet?!-kiabált a parancsnok a két srácra.

-Elnézését kérem Parancsnokúr, de a lelkére lett kötve, hogy muszáj mindig mellettem lennie.-hajoltam meg előtte.

-Ó, szóval ő lenne a híres Dam fia.-mosolygott rám a parancsnok.-Elég soványka... hány éves vagy?

-16 vagyok Uram.-mondtam, de ő egyre jobban csak méregetett, mire Gon beállt elém.

-Elnézést, de Dam nem nagyon szereti, ha megbámulják.-jelentette ki Gon, majd meghajolt és elkezdett a sátorból kifelé lökdösni.-Parancsnokúr elnézését kérem, de Damnak most pihennie kell, mivel egy kicsit meg van fázva.

-Ha anyuci azt mondja...-forgattam meg a szememet, majd kiléptem a sátorból.
-Úgy hallom nem nagyon bírja a házőrzőjét...-jegyezte meg a Parancsnokúr. Ekkor egy lövést hallottam és a golyó a karomat súrolta és megint a sátorba voltam.
-Dam!-kapott el Min Jun, majd vizslatni kezdte a karom.-Jól vagy?!
-Miért ne lennék?-akartam felállni, de a lábaim nem engedelmeskedtek.
-Parancsnokúr, mi legyen?-kérdezte egyszerre a két férfi.
-Mire vártok?! Kapjátok el! Rálőtt egy társatokra!-kiabált a parancsnok, de ekkor egy ismerős arcot fedeztem fel.
-Gon!-szólítottam meg és rögtön rám figyelt.-Bok Sun az, ne hagyd, jól vagyok!
-Bok Sun?-álltak meg hirtelen a fiúk.-Te ismered?
-Persze, biztos nem ismert fel.-mondtam mosolyogva, mire feszülten figyeltek engem.
-Ő az ellenséges csapatban van.-jelentette ki a Parancsnok.
-Tudom, de gyerekkorom óta ismerem, soha nem bántana senkit, csak ha kényszerítik.-mondtam mosolyogva, majd végre feltápászkodtam.-Most pedig tényleg visszavonulnék mára...-hajoltam meg, majd kiléptem a sátorból. Éreztem, ahogy vérzik a karom, de nem szóltam senkinek, Gon a sátorba érve rögtön segített leápolni a sebem, majd lefeküdtem aludni, de Gon, mint mindig ébren maradt...
Arra ébredtem, hogy egy alak felettem állt... minden normális lány sikítozni kezdett volna, de én csöndben kémleltem őt. Ekkor meggyújtotta a lámpást, Bok Sun volt az...
-Jól vagy?-kérdezte félősen, mire én elmosolyodtam. Nem ismert fel...
-Bok Sun... nem ismersz fel?-kérdeztem, mire ő méregetni kezdett.-Talán így.-mondtam és kiengedtem a hajam. Ekkor Bok Sun mosolyogni kezdett és megölelt.
-Yeo Wool, nagyon sajnálom. Ha tudtam volna, hogy te vagy az, akkor még jobban elhibázom a lövést.-szipogott Bok Sun.
-Ki kényszerít rá és mivel?-kérdeztem, mire Bok Sun szeme kikerekedett.
-Honnan tudtad, hogy nem magamtól teszem?-kérdezte meglepődve.
-Egy: ha csatlakoztál volna akkor egy oldalon lennénk, kettő: te nem bántanál senkit, ha nem muszáj.-mondtam mosolyogva, mire Bok Sun is elmosolyodott.
-A Húgomat elkapták...-hajtotta le a fejét Bok Sun.
-Bok Sun!-szóltam neki, hogy a szemébe nézhessek.-Ha kell ölj meg, ha ezt kell tenned, ne habozz, hisz a Húgodról van szó!
-Köszönöm.-mosolyodott el Bok Sun, majd hirtelen felpattant és elindult kifelé.-Majd még látjuk egymást.
-Gon!-szólaltam meg, de nem válaszolt senki, így felkeltem és kimentem a sátor elé, de ott sem volt senki.-Hol lehet?-gondolkoztam hangosan, majd a parancsnoki sátor felé vettem az irányt és jól döntöttem, mert pont akkor akart bemenni Gon.-Hé, Gon Min Jun!
-Dam?-fordult meg Min Jun.-Miért nem alszol? Fáj valamid?
-Ami azt illeti egy kicsit fáj a karom...-pislogtam rá, mire ő rögtön elkezdte vizsgálni és hirtelen lefagyott.-Gon?
-Már megint vérzik...-nézett rám Gon.
-Nekimentem egy fának idefelé jövet.-néztem rá, mire ő elmosolyodott.
-Ha nem vagyok ott mindennek neki mész?-kérdezte nevetve Gon.
-Gon... nem akarok egyedül visszamenni.-pislogtam rá aranyosan, mire ő megfogta a kezem és berántott a sátorba.
-Végre itt vagy...tok?-mosolygott a Parancsnokúr.-Nem úgy volt, hogy nem hozod?
-Nem hagyhattam egyedül...-simogatta meg a fejem Gon.-Miért hívatott Parancsnokúr?
-Bemutatnám a mostantól veletek lakó két férfiút.-mondta, mire belépett a két ismerős férfi. Gon ismét maga mögé tolt, mint mindig, majd hagyta, hogy egy kicsit kikukucskájak a válla felett.-Ők a Choi testvérek.
-Én vagyok az idősebb fivér, Jin Hyuk és 22 éves vagyok.-mosolygott rám a férfi.
-Én Kang Chi vagyok és 19 éves.-mosolygott rá ő is.
-A nevem Min Jun, de szólítsatok Gonnak és 20 éves vagyok.-mondta mosolyogva Gon.
-Én Dam vagyok és 16 éves.-bújtam be Gon mögé.
-Eddig nem volt ilyen szégyellős.-jegyezte meg Kang Chi.
-Mert nem tudta, hogy a mi sátrunkba lesztek.-mondta mosolyogva Gon.-Én tanítottam neki, hogy csak bennem bízzon, szóval jobb lesz, ha nem zaklatjátok Damot.
-De mi a teljes neve Damnak?-kérdezte Jin Hyuk.
-Azt csak később tudhatjátok csak meg, ha Dam bízik bennetek.-mondta Gon, majd szó nélkül kirángatott a sátorból.

I. Generáció: Prológus

Sue Ji

"A sorsunkat mi írjuk!" mondják az emberek, de én nem vagyok már biztos ebben. Már több millió éve a földön élek és ebben sosem hittem. Ezt bizonyítja négy barátom szomorú mégis örömteli története is. Minden nap, minden pillanatában hiányoznak nekem, de lehet, hogy egyszer visszatérnek hozzám, addig is én itt várok rájuk. Mivel nem túl sok mindent értetek idővel minden érthető lesz, mikor elmondtam a barátaim történetét, ami Holdtöltekor vette kezdetét és ekkor is lett vége. Az én kedves és jó barátaim történetét én, Seu Ji fogom elmesélni nektek. Hogy mit tett meg az a 4 fiatal egymásért és értem is? Hogy még egyszer megtennék-e? Hogy igaz volt-e a szerelem? Azt majd meglátjátok!