Yeo Wool
Amikor Kang Chi magához ölelt megint hevesebben vert a szívem, mint a küldetés alatt is, amikor megmentett. Nem hittem volna, hogy valaha támaszkodnom kell majd valakire Gonon kívül, hisz ő azt mondta, hogy ne bízzak senkiben csak benne. Ma Gon nagyon szótlan volt... lehet, hogy megbántottam?
-Hé, Dam!-hallottam Kang Chi hangját és megfogta a karomat, majd rángatni kezdett. A sátorból kiérve elengedett és elkezdett közeledni felém az arca. Ahogy közelített, én úgy léptem hátrafelé, de egyszer nekiütköztem egy fának.-Áruld el, mi a neved!
-Y...Ye...Yeo W...Wool.-nyeltem egy nagyot, mire ő elmosolyodott.-Mi az?
-Elég lányos neved van!-mondta Kang Chi nevetve.
-A szüleim adták ezt a nevet...-mondtam flegmán, majd ellöktem magamtól és otthagytam. Majdnem lebuktam... amikor beértem a sátorba Gon kapta el a karom és rángatott magával.-Láttam mindent...-mondta, mire én csak lehajtottam a fejem.-Komolyan mondom, az Isten álgyon meg, hogy ilyen felelőtlen vagy! Sosem tudsz vigyázni?! Hülyeség volt megígérni az apádnak, hogy vigyázok rád! Inkább a nővéredet kellett volna választanom! Nem csodálom, hogy anyád is miattad halt meg...!!!-kiabált Gon, de én már kb. a felétől sírtam, amikor befejezte mondandóját elrohantam, bár a könnyeimtől nem láttam semmit. Csak futottam, míg a lábam bírta és amikor feleszméltem már késő éjszaka volt, mivel már a Hold is nagyon fent volt, hideg is volt és nagyon sötét volt.
-Gon!-kiabáltam, de tudtam, hogy nem hallhatja.-Sajnálom!-kiabáltam, majd leültem egy sziklára.-Anya, apa, nővérem... SAJNÁLOM!-kiabáltam és még jobban sírni kezdtem.
Min Jun (Gon)
Amikor láttam, hogy sírva szaladt el, majd megszakadt a szívem, de muszáj néha keménynek lennem vele... mondjuk még ilyen durva dolgokat soha nem vágtam a fejéhez. Amikor megfordultam hosszas ácsorgás után Kang Chivel találtam szembe magamat.
-Ez mi volt?-kérdezte szemrehányóan Kang Chi.
-Hagyj békén, ez csak kettőnkre tartozik... különben is, majd visszajön és mosolyog, mint mindig...-mondtam, bár nem nagyon hittem magamnak.-Már vágtam a fejhez durvább dolgokat is...
-De nemrég halt meg az édesapja...-mondta Kang Chi.
-Ha ez megnyugtat sötétedés után megkeresem...-vontam vállat és mentem volna a sátorba, de Kang Chi megfogta a vállam.-Három másodperced van elengedni engem...
-Akkor is most belegázoltál egy 16 éves lelkébe, aki eddig mindig mosolygott...-mondta lassan és nyugodtan Kang Chi még mindig fogva a vállamat.-Amikor engem a bátyám ilyenkor megbántott megakartam éjszaka kint fagyni az erdőben, hogy ne okozhassak több gondot...-hajtotta le Kang Chi a fejét, majd rám mosolygott, mikor elém ért.-De, hát te tudod....
Egész délután nem láttam Yeo Woolt és kezdtem egy kicsit aggódni is. Amikor besötétedett még mindig nem volt sehol, így szóltam Nam Parancsnokúrnak, aki rögtön keresőosztagokat küldött és ő is velünk jött keresni, csak pár őrszem maradt a táborban. Lehet, hogy ez most veszélyes húzás, hisz bármikor megtámadhatnak minket, de jelenleg nem nagyon érdekel a mi csapatunkból senkit sem. Hirtelen egy ellenséges katona lépett elő és mindenki kész volt meggyilkolni, már indultak is volna, mikor felismertem.
-Állj!-kiabáltam, mire a társaim megálltak.-Bok Sun... Dam eltűnt.-mondtam.
-Ki az a Dam és mit érdekel engem?!-kérdezte, mire én nekinyomtam egy fának.
-Még a teljes nevét sem tudod, te idióta! Dam Yeo Woolról beszélek!-kiabáltam rá, mire ő kikerekedett szemekkel nézett.
-Láttam a patak felé rohanni sírva, de az nem túl jó...-vakargatta a fejét Bok Sun.
-Miért?-kérdeztem félve és idegesen.
-Mert arra mindig részeg katonák ólálkodnak a mi táborunkból és nekik mindegy már olyankor, hogy fiú vagy éppen lány az illető...-mondta Bok Sun és rögtön felment bennem a pumpa.
-Mutasd az utat, de most!-kiabáltam rá és rohanni kezdtünk az említett hely felé.
Yeo Wool
Nagy hangzavarra lettem figyelmes és amiikor hátra néztem az ellenséges csapat katonáit pillantottam meg. Az íjamért akartam nyúlni, de sehol sem volt-Remek.-gondoltam magamban, majd kiengedtem a hajam, hogy tudják lány vagyok és így általában ezzel a tudattal nem bántanak senkit.
-Óh... hohó!-állt meg az egyik, majd közelebb jöttek a haverjaival és hirtelen a vállamhoz ért, amiből reflexszerűen az következett, hogy földhöz vágjam az illetőt és ez így is történt.
-Milyen harcias a kicsike...-hallottam meg egy másik bódult hangot, de ő sem húzta sokáig, amint hozzám ért őt is földhöz vágtam. Hirtelen egy hideg pengét éreztem meg a nyakamon, így megálltam...
-Na cica, rajtam nem fogsz ki...-mosolygott rám, majd közelített, de én hátráltam.
-Én határozottan kijelenthetem, hogy fiú vagyok!-kiabáltam.
-Engem ez sem riaszt vissza...-nevetett, mire elkapott a két haverja és lefogott. Rúgkapáltam teljes erőmből és kapálództam, de nem mentem vele semmire. Sikítottam, de tudtam, hogy úgy sem hallja meg senki.
-Min Jun! Bok Sun! Nam! Jin Hyuk! Kang Chi! Yeon Hee! Bárki!-kiabáltam, de már bontották kifelé a ruhám, így egy hatalmasat sikítottam és ismét teljes erőmből kapálództam.
-Óh... hohó!-állt meg az egyik, majd közelebb jöttek a haverjaival és hirtelen a vállamhoz ért, amiből reflexszerűen az következett, hogy földhöz vágjam az illetőt és ez így is történt.
-Milyen harcias a kicsike...-hallottam meg egy másik bódult hangot, de ő sem húzta sokáig, amint hozzám ért őt is földhöz vágtam. Hirtelen egy hideg pengét éreztem meg a nyakamon, így megálltam...
-Na cica, rajtam nem fogsz ki...-mosolygott rám, majd közelített, de én hátráltam.
-Én határozottan kijelenthetem, hogy fiú vagyok!-kiabáltam.
-Engem ez sem riaszt vissza...-nevetett, mire elkapott a két haverja és lefogott. Rúgkapáltam teljes erőmből és kapálództam, de nem mentem vele semmire. Sikítottam, de tudtam, hogy úgy sem hallja meg senki.
-Min Jun! Bok Sun! Nam! Jin Hyuk! Kang Chi! Yeon Hee! Bárki!-kiabáltam, de már bontották kifelé a ruhám, így egy hatalmasat sikítottam és ismét teljes erőmből kapálództam.
Min Jun (Gon)
Egy hatalmas sikítást hallottunk. Bok Sun és én már jól ismertük ezt a sikítást kiskorunk óta, így futni kezdtünk a hang irányába, ami hál' Istennek nem szűnt meg. Amikor megláttam, hogy szegény Yoe Wool, hogy küzd feldühödtem és még az tetőzte a dolgot, hogy a ruháját is bontották kifelé. Ha a Parancsnokúr ezt látná, biztos, hogy megőrülne, de ő már visszatért a visszahívott csapatokhoz. Láttam, ahogy Yeo Wool könnyeket hullajtva küzd és megdermedtem, de a többiek is.
-Min Jun! Bok Sun! Jin Hyuk! Kang Chi! Nam! Vagy akár te Yeon Hee...-hallottuk a kiabálását.-Adj erőt, kérlek anya, apa!-kiabált és egy ágyékon rúgta a ruháját bontogató férfit, majd a jobb oldalit gyomron könyökölte, de a bal oldali elkapta a derekát és lenyomta a földre. Ekkor arra eszméltem, hogy Kang Chi üvöltve ront ki.
-Itt vagyok! Itt vagyok, Yeo Wool!-kiabálta és, mint egy őrült csak rohant. Mi is követtük példáját, de a pasast, aki épp próbálta... Khm... szóval na... nem nagyon hatottuk meg, de Yeo Wool figyelmét ez elvonta, így a férfi kibontotta a ruháját és felnevetett.
-Még hogy fiú!-kiáltott és meg akarta csókolni Yeo Woolt, de Kang Chi a férfi nyakához tartotta a kanatáját.
-Hagyd békén a társamat!-kiabálta Kang Chi kizárólag csak a férfire nézve.
-De hát ő egy lány, hogy is lehetne a társad?!-nevetett, mire Kang Chi behúzott neki egyet, így Yeo Wool mellé hullott, akit Kang Chi felsegített. Mindenki automatikusan elfordult, hogy megtudja igazítani Yeo Wool a ruháját és mikor kész lett azt vettük észre, hogy sír. Mindenki a három fekvő férfira nézett és egy gondolat cikázott szerintem mindenkinek végig az agyán.-Halált rájuk!-gondoltam magamban, majd éreztem, ahogy a remegő Yeo Wool megölel és ösztönösen megsimogattam a fejét. Kang Chi komoly arccal pillantott rám és csak bólintottam egyet. Bok Sun, Jin Hyuk és én vittük a három támadót és engedtem, hogy Kang Chi cipelje az alvó Yeo Woolt, mivel én nem tudok olyan hangtalanul és óvatosan lépdelni, mint ő. A táborba érve...
